Az iskola szüreti bálja 2022
Ady Endre: Szüret
„A lombhulláskor vigaszunkra
Eljön a víg szüret megint,
Lesz már, ami fölmelegítsen,
Ha kissé hűsebb szél legyint.
A szőlőskertek vígan vannak,
Aki most búsul, mind bohó,
Egy jelszavunk legyen szüretkor:
A dáridó, a dáridó.
A világ kezd már szörnyen kopni,
Megavult, ócska, színtelen,
Borzasztó sok az ember gondja,
A bánat is töméntelen.
Könnyítsünk hát bús szíveinken,
Lobbanjon fel a régi láng,
Álljon elő egy pillanatra
A régi, boldog, jó világ!”
Egy gyönyörű, őszi napsütéses szombati napon került megrendezésre a székelyderzsi óvodások és iskolások szüreti bálja.
Az esemény szekeres felvonulással kezdődött, hogy tudtára adják a falu népének a szüreti mulatság hírét. A népviseletbe öltözött csőszleányok- és legények nótázásától volt hangos a falu minden utcája. A vidám gyereksereget virágokkal köszöntötték a kapuban álldogáló szülők, nagyszülők, dédszülők és valamennyi ismerős. Nagy lelkesedéssel fogadták a szebbnél-szebb csokrokat és köszöntő szavakat.
A szekerezés boldog pillanataival feltöltődve tértek vissza a gyerekek a helyi kultúrotthonba. Itt kezdetét vette az előadás, melynek főszereplői az iskola diákjai voltak. A kisóvodások köszöntötték verssel, tánccal a népes közönséget. Kis kosarukban zamatos szőlővel ünnepelték a szüretet. A sorban az elemi tagozatos diákok következtek, akik együttesen mondókákkal, népi dalokkal és csősztánccal kedveskedtek a jelenlevőknek. Végezetül az iskola legnagyobb diákjai, az V-VIII osztályosok léptek fel, szemet gyönyörködtető tánccal. A lányok lányos táncot, a fiúk legényest jártak, az általuk énekelt nótákra. Majd páros tánccal zárult az előadásuk, melyben a fiúk és lányok nagy összhanggal, kitörő örömmel és boldogsággal járták a csősztáncot. A közönség hangos tapssal ünnepelte a csőszöket, akik felejthetetlen élményt nyújtottak számukra.
A szüreti bál egyik különleges eseménye a fenyédi Márton Áron Általános Iskola énekkarának előadása volt. Hegedűszó, ének zengte be a kultúrotthont, a vendégiskola részéről. Szép, autentikus népdalokkal örvendeztették meg, kicsiny falunk összegyűlt seregét, akik vaskos tapssal köszönték meg jelenlétüket.
A diákok nagy örömére elérkezett az eszem-iszom ideje, mindenki szendvicset, tésztát, üdítőt fogyasztott. Finomabbnál-finomabb, díszes sütemények várták az éhes gyereksereget. Ez úton is köszönet a szorgos szülők munkájáért, akik fáradságot nem ismerve sütötték meg a süteményeket és tálalták a résztvevők elé.
A program további része kötetlen volt, mindenki kedvére táncolhatott, szórakozhatott. A talpalávalót a zenész tanár kollégák biztosították, jókedvben nem volt hiány.
Csodálatos élmény volt mindenki számára a szüreti bál, mind a pedagógusok, mind a diákok, szülők, nagyszülő jól mulattak a színes programsorozatnak köszönhetően. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az esemény megvalósulásához és szebbé tette ezt a nemes napot.
Tornai Orsolya tanárnő
Dénes Attila – iskolaigazgató
Képek: János Zsigmond Általános Iskola facebook oldala
Legutóbbi bejegyzések
Kategóriák
- Hírek (42)