Hosszú idő után az iskolánknak végre sikerült megszerveznie az óvodások és kisiskolások szüreti bálját. Rengeteg gyakorlás és tanulás előzte meg az eseményt. A mindennapjaink szerves részévé váltak a próbák, a népdalok, a népi táncok és játékok. Néha talán nehéz volt, a ritmusérzék és az énekhang nem magától értetődő képességek, de nem is ez az igazán fontos, hanem a közösségépítés, megtanulni és megtapasztalni, hogy milyen együtt dolgozni, táncolni és játszani, hogy milyen belebújni a székelyruhába és olyan dalokat énekelni, amelyek innen a faluból, elődjeinktől maradtak ránk.

Ebben a pár hétben átélhettük, hogy milyen is valójában a hagyományőrzés. Ugyanakkor a szüreti bál nem csak az iskola érdeme, a település is kivette belőle a részét, ki szekérrel, ki lóval, ki süteménnyel segített be, hogy megszülethessen az ünnepi hangulat.

            A szüreti bál napján, ezen az október eleji őszies héten még az ég is besegített nekünk, ugyan nem sütött hétágra a nap, és a kabátokat se lehetett otthon hagyni, de kellemes időt kaptunk, a gyerekek zavartalanul szekerezhettek és énekelhettek keresztül-kasul az egész faluban.


            A műsor után következett a csőszfotózás. Lovon székelyruhában, egy ilyen kép valóban maradandóvá teheti az élményt. Közben a büfé előtt hosszú sor gyűlt fel, aki azt a taktikát választotta, hogy majd, ha elfogy a sor, az könnyen lemaradhatott a finom süteményekről, mert igen hamar elkapkodták őket. A fényképezkedés és evés után újra a kicsiké volt a parkett, az óvó és tanító nénikkel együtt táncoltak, most már kötetlenebb formában. A tánc végeztével pedig lassan szedelőzködni kezdtek az emberek.


            A szekerezés a kultúrháznál ért véget. Bent vártuk a kis csőszöket, hogy bemutassák a műsorukat. Sokan összegyűltünk, a közönségre nem lehetett panasz, de főleg nem az előadásokra. Az óvodások kezdtek, az ő műsorukban inkább a népi játékok, a mondókák és énekek domináltak, de a tánctudásukat is megvillogtatták. A „nagyoknál” már sokkal több volt a tánc, kicsit hangosabb az ének, jobban kopogtak a csizmák, többet forogtak a lányok. A közönségen pedig a derűt, az általános jókedvet, mosolygást, nevetést lehetett felfedezni. Aznap mindenki büszke lehetett a gyerekekre.

            Egy igazán szép szombati napot tölthettünk együtt, és szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki segített vagy részt vett benne, hogy ilyen emlékezetessé válhasson ez a nap. Reméljük, hogy jövőre is megismételhetjük.

 

Dénes Attila – iskolaigazgató

Képek: János Zsigmond Általános Iskola facebook oldala